Egyre inkább előtérbe kerül az az irányzat, amely az emberi well-being, avagy jóllét elősegítését célozza a munkahelyeken. A munkaadók felismerték, hogy a munkavállalók egészségének megőrzése nem csak az ő érdeküket képviseli, hanem az egész vállalatét is. De pontosan miért került előtérbe a munkahelyi jóllét kérdése?

Miért terjed a well-being a munkahelyeken?

Tanulmányok szerint a munkavállalók több mint 75%-a állítja, hogy nem boldog a munkahelyén. Ez főleg azért jelent gondot, mert a dolgozó emberek az életük jelentős részét (több mint egyharmadát) a munkahelyükön töltik és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben kell ezt tenniük. Az iroda komoly hatást gyakorol az emberek testi, szellemi és lelki egészségére egyaránt: rossz környezetben a munkatársak rosszabb teljesítményt nyújtanak, könnyebben lesznek betegek fizikailag és mentálisan is, így az egész cég profittermelő képessége is hátrányt szenved. Egy boldogtalan munkatárs sokkal kevésbé produktív és így kevesebb értéket is tud teremteni a vállalat számára, mint egy boldog, egészséges és motivált kolléga.

A jóllét előtérbe kerülése összefügg a generációváltással is. Az X generáció tagjai jellemzően 1960-1979 között születtek, és álláskeresés, illetve munkavégzés közben a fizetés motiválja őket leginkább. Azonban a munkaerőpiacon egyre nagyobb számban jelen lévő Y generáció (1980-1995 között születtek) számára az anyagi motiváció fontos ugyan, de nem az elsődleges szempont. A munkahely kiválasztásakor tudatosan megfigyelik többek között azt is, hogy

-          mennyire tudnak azonosulni a cég profiljával,

-          milyen fejlődési lehetőségek állnak majd rendelkezésükre,

-          milyen környezetben kell majd dolgozniuk.

Mindebből látszik, hogy az irodai jóllét terjedésében két tényező is szerepet játszik. Egyrészt, az új típusú munkavállalók kifejezetten igénylik a komfortos és egészséges irodai környezetet. Másrészt, a munkaadók is felismerték, hogy az egész vállalat profitál a well-being előnyeiből. Nem véletlen, hogy egyre több munkahelyet alakítanak ki a jóllét szempontjait szem előtt tartva.

Hogyan biztosítsd, hogy az irodád megfeleljen a well-being szempontjainak?

A munkahelyi jóllét megteremtésében több tényező is szerepet játszik, melyek közül kulcsfontosságú a komfortos környezet kialakítása. Biztosíts olyan körülményeket, melyek növelik a komfortérzetet és elősegítik a zavartalan munkavégzést. Hogyan tudod ezt megtenni?

-          Fordíts figyelmet a megfelelő levegő- és vízminőségre. A rossz minőségű víz és levegő különböző betegségek kialakulásához járul hozzá, ráadásul egy helytelenül kiépített szellőzőrendszer még a betegségek terjedését is elősegíti. Előzd meg a problémákat úgy, hogy ballonos ásványvizet helyezel el a konyhában, emellett megfelelő szellőzőrendszert alkalmazol.

-          Válassz ergonomikus berendezéseket. Helyezd a kollégáidat a munkavégzés középpontjába: biztosítsd, hogy kényelmes székeket, asztalokat és más bútorokat használjanak. Így sokkal kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy hát- és derékfájásra panaszkodva kimaradnak a munkából.

-          Ne hanyagold el a fűtést. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sem jéghidegben, sem pedig kánikulában nem lehet dolgozni. A téli hónapokban figyelj a fűtésre, nyáron pedig helyezz el ventilátorokat az irodában, vagy pedig szerelj be légkondicionálót.

-          Figyelj az akusztikára. Zajos környezetben sokkal nehezebb koncentrálni, ezért sokak számára nyújtanak segítséget különböző térelválasztó és hanggátló elemek. A jó akusztika nem csak a produktivitást fokozza, hanem a kreativitást is.

-          Ne sajnáld a zöldet az irodából. Kutatások alátámasztják, hogy a természet közelsége pozitív hatást gyakorol az emberekre, míg a természettől való elszakadás fokozza a stresszt. Díszítsd fel az irodát zöld növényekkel, vagy, ha szívesen követed a legújabb trendeket, akkor akár fűfallal is meglepheted a kollégáidat.

-          Biztosíts jó fényviszonyokat. A legkedvezőbb a természetes fény, de sok esetben sajnos pótolni kell mesterséges megoldásokkal. Ilyenkor lámpafénnyel lehet biztosítani a megfelelő fényviszonyokat, viszont nem mindegy, hogy milyen lámpát választasz. Olyan megvilágítást kell teremtened, amely javítja a látási viszonyokat, de nem erőlteti meg a szemet, ezért kerüld a pislákoló, villódzó lámpákat.

Elkezdett körvonalazódni a fejedben, hogy hogyan fogod elősegíteni a munkahelyi jóllétet? Számos területen tudunk segítséget nyújtani számodra: ergonómiai és belsőépítészeti szaktanácsadást adunk, költöztetési szolgáltatásokat kínálunk, alaprajzokat és látványterveket készítünk, illetve irodabútorokat értékesítünk. Nézz körül termékeink között, ahol ergonomikus székeket, asztalokat, lámpákat és rengeteg más bútort találsz:

Termékeink (gomb), erre az oldalra vezet: https://www.poziteam.hu/hu/3-termekeink