Kutatások szerint a munkavállalók, főleg a 19-39 év közöttiek igénylik a tágas és jól felszerelt konyhát a munkahelyükön. Egy ilyen helyiség több szerepet is el képes látni: lehet az étkezés, kapcsolatteremtés, csapatépítés, vagy épp egy meeting helyszíne. De ez hogy valósul meg a gyakorlatban?

A konyha, mint étkező

Természetesen a konyha alapvető funkciója, hogy el lehessen fogyasztani ott a reggelit, ebédet és vacsorát, illetve lehessen kávézni. Ebből kifolyólag a legtöbb munkahelyen elérhető legalább egy kávéfőző, de alternatívaként általában 1-1 doboz teát is meg lehet találni a konyhaszekrényben. Nem árt az sem, ha van egy mikrohullámú sütő, hűtő és mosogató is a helyiségben, illetve annyi szék és asztal, hogy legalább a munkatársak zöme le tudjon ülni.

A helyiség étkezői szerepét employer branding célra is tudod használni, méghozzá úgy, hogy jelzed a dolgozóknak, hogy fontos számodra a jóllétük és az egészségük. Ezt többek között úgy teheted meg, hogy gyümölcskosarakat vagy más egészséges ételeket (zöldségek, teljes kiőrlésű lisztből készült termékek, olajos magvak) tartalmazó tálakat, valamint ballonos vizet helyezel el a konyhában. Ezzel a gesztussal a kollégák kiegyensúlyozottságához is hozzájárulsz, ami pedig növeli a hatékonyságot, így az egész vállalat profitál az egészségből.

A kapcsolatteremtés és csapatépítés helyszíne

Egy tágas és kellemes hangulatú étkezőnek közösségépítő ereje van. Egy-egy közös reggeli vagy ebéd alkalmával jobban megismerhetik egymást a munkatársak, de akár egy kávészünet alatt is mélyülhetnek a kapcsolatok. Ha a konyha megfelelően felszerelt, akkor akár szervezett csapatépítésre is lehetőséget adhat, például közös sütés-főzés formájában.

Ha amiatt aggódsz, hogy egy munkahelyi közösségi tér el fogja terelni a dolgozók figyelmét a munkáról, akkor gondolj arra, hogy az elégedett munkatársak lojálisabbak a céghez. Ha megbecsülve érzik magukat, akkor motiváltabbak is lesznek. Márpedig, ha a munkavállalók motiváltak, akkor lelkiismeretesen el fogják végezni a feladataikat, ráadásul egy közös kávézástól felfrissülve újabb lendülettel tudják belevetni magukat a munkájukba, így produktívabbak is lesznek.

Meeting a konyhában

Ha jól van kialakítva a helyiség, akkor akár kötetlenebb tárgyalások, megbeszélések helyszíne is lehet. Különböző térelválasztó és hanggátló elemekkel azt is biztosítani tudod, hogy a résztvevőket ne zavarja meg az étkezőben tartózkodó többi kolléga (és fordítva).

Vedd figyelembe, hogy a sárga árnyalatú színek növelik az éhségérzetet. Ebből kifolyólag ez a szín remekül illik az étkezőbe, ugyanakkor egy megbeszélés során nem lenne meglepő, ha lassan megéheznének a résztvevők. Ilyen esetben sem hátrány, ha van a közelben egy gyümölcstál.

A Te munkahelyeden mennyire lenne alkalmas a konyha csapatépítésre vagy megbeszélések tartására? Meríts inspirációt ötleteink segítségével és alakítsd közösségi térré az étkezőt:

Inspiratív étkezők

link: https://www.poziteam.hu/hu/content/28-etkezo-kavazo-es-kozossegi-terek